Baranya Megyei Kormányhivatal
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Békés Megyei Kormányhivatal
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Budapest Főváros Kormányhivatala
Csongrád Megyei Kormányhivatal
Fejér Megyei Kormányhivatal.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal
Heves Megyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
Nógrád Megyei Kormányhivatal
Pest Megyei Kormányhivatal
Somogy Megyei Kormányhivatal
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
Tolna Megyei Kormányhivatal
Vas Megyei Kormányhivatal
Veszprém Megyei Kormányhivatal
Zala Megyei Kormányhivatal
Kormányhivatalok VI. Foci Tornája és Családi Napja
Fejér megyei győzelem a Kormányhivatalok VI. Foci Tornáján
A fővédnök dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkárként, Kovács Péter polgármester pedig a házigazda XVI. kerület vezetőjeként köszöntötte az elmúlt szombaton a Kormányhivatalok VI. Foci Tornájának és Családi Napnak, valamint a párhuzamosan zajló főzőversenynek a résztvevőit.
A hangulatos megnyitó ünnepség után négy pályán húsz, tehát teljes létszámban felvonuló kormányhivatali kispályás „fociválogatott” kezdte meg a szereplését, miközben a 20-ból tizenegy bográcsos főzőcsapatot is a „pályára” küldött.
Az eddigi tornákhoz hasonlóan már a csoportkörben is éles küzdelmek alakultak ki, és címvédőként a Nógrád Megyei Kormányhivatal focistái idén is beverekedték magukat a legjobb négy közé. Az ismétlésben, azaz az újabb tornagyőzelemben Fejér megyei riválisaik akadályozták meg őket, akik az elődöntőben 3:0-ás, azaz nagyon magabiztos győzelmet arattak ellenük. A másik ágon a korábban kétszer-kétszer győztes, illetve ezüstérmes szabolcsiak ugyancsak 3-0 arányban bizonyultak jobbnak a somogyi ellenfelüknél.
A döntőben és a bronzmérkőzésen is olyan kiegyenlített volt a küzdelem, hogy a rendes játékidő letelte után a csapatoknak büntető párbajt kellett vívniuk. Előbbiből egy gólnyi különbséggel újonc tornagyőztesként a Fejér Megyei Kormányhivatal került ki győztesen a szabolcsiak ellen, a másik csatában is csak egy találat döntött, ott a somogyi együttes tagjai örvendezhettek, és a most negyedik helyre szoruló nógrádiak bánkódhattak. Legtöbb gólt szerző csapatként a 25 találattal első helyezett Szabolcs Megyei Kormányhivatal vehetett át különdíjat, legjobb kapusként pedig a Somogyból jött Varga Szabolcs részesült elismerésben.
Baranya Megyei Kormányhivatal
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Békés Megyei Kormányhivatal
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Budapest Főváros Kormányhivatala
Csongrád Megyei Kormányhivatal
Fejér Megyei Kormányhivatal.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal
Heves Megyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
Nógrád Megyei Kormányhivatal
Pest Megyei Kormányhivatal
Somogy Megyei Kormányhivatal
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
Tolna Megyei Kormányhivatal
Vas Megyei Kormányhivatal
Veszprém Megyei Kormányhivatal
Zala Megyei Kormányhivatal
Eredmények
I. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
II. Fejér Megyei Kormányhivatal
III. Veszprém Megyei Kormányhivatal