Baranya Megyei Kormányhivatal
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Békés Megyei Kormányhivatal
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Budapest Főváros Kormányhivatala
Csongrád Megyei Kormányhivatal
Fejér Megyei Kormányhivatal
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal
Heves Megyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
Nógrád Megyei Kormányhivatal
Pest Megyei Kormányhivatal
Somogy Megyei Kormányhivatal
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
Tolna Megyei Kormányhivatal
Vas Megyei Kormányhivatal
Veszprém Megyei Kormányhivatal
Zala Megyei Kormányhivatal
Kormányhivatalok III. Foci Tornája és Családi napja
Idén is teljes létszámú volt a mezőny és „szabolcsi” győzelemmel zárult a Kormányhivatalok III. Foci Tornája
Sorozatban a harmadik alkalommal is teljes létszámú, azaz 20 csapatos volt a mezőny a Kormányhivatalok Foci Tornáján, amelyet az elmúlt vasárnap a Fáy utcában rendezett meg a PromoSport Kft.
Amint azt a fővédnöki tisztet betöltő dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásáért felelős államtitkára megnyitó beszédében hangsúlyozta, igazi kapcsolatteremtő és közösségi szellemet erősítő hatása van az ilyen és az ehhez hasonló eseményeknek, amelyek kikapcsolódással is szolgálnak a hosszú napokat felelős munkával az irodákban töltő munkatársainak. Az esemény értékét pedig csak növeli, hogy a csapatokkal együtt érkező családtagok és szurkolók, felnőttek és gyerekek számára egyaránt érdekes programokat kínál.
A kiegyenlített erőviszonyokat bizonyítja, hogy a negyeddöntőben négy mérkőzésből háromban – a rendes játékidő végén kialakult döntetlen eredményt követően – csak büntetőrúgásokkal tudta kiharcolni a továbbjutást a Csongrád, a Békés és a Pest megyei kormányhivatal „válogatottja”, ezt a fajta ráadást egyedül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét képviselő együttes kerülte el.
A „párbajt” az elődöntőben a szabolcsiak sem úszták meg, akik 1-1 után büntetőrúgásokkal kerekedtek felül a csongrádiakon, míg a másik ágon a Pest-Békés „rangadó” előbbiek egygólos győzelmével zárult. Már csak az érmekért folyó csaták maradtak hátra, amelyek közül a döntőt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megye egyetlen gólnyi különbséggel nyerte meg a pest megyeikkel szemben, ahogy a bronzmeccsen, a Békés-Csongrád párviadalból is 1:0-as győzelemmel kerültek ki az előbbiek. A rokonszenves Pest megyei csapat tagjait az vigasztalhatta, hogy két különdíjat is ők vihettek el: csapatukból a 10 találatos Ungvári Bence lett a gólkirály, Nagy Péter pedig a mérkőzéssorozat legjobb kapusa.
A 13 kormányhivatalt képviselő hangulatos bográcsfőző versenyből, amelynek legjobban sikerült „termékei” bármelyik országos vetélkedőn is megállták volna a helyüket, a veszprémi „kuktacsapat” került ki győztesként. Szalay Gergő, a PromoSport Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy a labdarúgó torna, a bográcsos főzőverseny és a gyermekműsorok mellett, jövő évben még több programmal várják majd a területi közigazgatásban dolgozó kollégákat.
Családi sporteseménnyé bővülve várja szeptember 14-én a Kormányhivatalok III. Foci Tornája a csapatokat és a játékosok kísérőit
Szeptember második vasárnapján harmadik alkalommal rendezi meg a PromoSport Kft. a Kormányhivatalok Foci Tornáját, amelyet a benevezettek kérésének is eleget téve idén családi eseménnyé alakított át a házigazda. A hagyományossá vált szabadidős rendezvény fővédnöki tisztét ezúttal dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára tölti be.
„Alig néhány nappal a rangos szabadidős esemény előtt már szinte biztos, hogy idén is teljes lesz a mezőny, tehát mind a húsz kormányhivatal képviselteti magát a foci tornán, soraikban a hozzájuk tartozó járási hivatalok focibarát munkatársait is felvonultatva” – újságolta Szalay Gergő, az ötletgazda és a rendezésre felkészült PromoSport Kft. ügyvezetője. – Ami a négy műfüves pályán, ötös csoportokban zajló villámtornát illeti, a nagy kérdés az, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal 2012-es, illetve a Győr–Moson–Sopron megyeiek igencsak felkészült focistáinak tavalyi győzelme után folyatódik-e a Fáy utcai Sportközpontban a Dunántúlt képviselő kispályás csapatok sorozata, vagy a győztes 0:2-ről javítva ezúttal a keleti országrészből kerül ki. Még nehezebb megjósolni azt, hogy az első alkalommal meghirdetett, de a benevezettek számának köszönhetően máris országosnak nevezhető bográcsfőző versenyből melyik kormányhivatal „csapata” kerül ki győztesen, az viszont biztos, hogy a színvonal itt „NB I-es” lesz.
A rendezvény küldetése idén is az, hogy a résztvevők számára sportolási és szórakozási lehetőséget biztosítson, emellett tegye lehetővé azt is, hogy új sportbaráti kapcsolatok alakulhassanak ki.
Az amatőr focisták és a főzőtudományukat bizonyítani igyekvők mellett a PromoSport Kft. a két színtéren versengők ifjú családtagjairól sem feledkezik meg. A gyerekeket ingyenesen igénybe vehető ugráló vár, kézműves és arcfestő ingyenes programokat biztosító sátor várja majd. Mindez annak is köszönhető, hogy a színvonalas rendezés feltételeinek megteremtését szponzorok segítik, amelyek közül külön is említést érdemel a kiemelt főtámogató E.ON Energiakereskedelmi Kft.
Baranya Megyei Kormányhivatal
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Békés Megyei Kormányhivatal
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Budapest Főváros Kormányhivatala
Csongrád Megyei Kormányhivatal
Fejér Megyei Kormányhivatal
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal
Heves Megyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
Nógrád Megyei Kormányhivatal
Pest Megyei Kormányhivatal
Somogy Megyei Kormányhivatal
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
Tolna Megyei Kormányhivatal
Vas Megyei Kormányhivatal
Veszprém Megyei Kormányhivatal
Zala Megyei Kormányhivatal
Eredmények
I. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
II. Pest Megyei Kormányhivatal
III. Békés Megyei Kormányhivatal
IV. Csongrád Megyei Kormányhivatal